Balfaszcsászár

A balfasz dolgokról amikbe belesodródtam több évtizedes balfaszkodásaim eredménye képpen

Tizenegy - A szivárványon túl

2012.04.11. 14:06 | balfaszcsaszar | Szólj hozzá!

 

Kézenfogtuk egymást és átléptünk a szivárvány alatt, a túloldalon is ugyanaz a nedves földszag és éppen csak szakadozó felhők fogadtak. A giliszták kunkorodva kúsztak tovább a tócsákból egy szárazabb helyre. Magyarán minden rendben lévőnek tűnt, mint a másik oldalon és valahogy mégsem teljesen. Valahogy a nyirkos szellő és a szürke égbolt között előbukkanó napfény is mintha egy kicsit más lett volna. Nem a színe, nem is a formája volt más, csak az érzés. Az eső utáni ébredezés egy kicsit derűsebb volt a megszokottnál. A fákról pergő esőcseppek is mintha szaporábban járták volna táncukat a tócsák felé. A furcsaság érzését nem kellett megbeszélni, elég volt egy beszédes tekintetet váltani és vidáman összekacsintva mentünk tovább felfedezni a rakoncátlan jókedv forrását, hátha a következő bokor, vagy fa fogja rejteni, hátha valamiféle deus ex machinaként szembejön a felismerés. A gomolyagfelhők a vártnál gyorsabban szakadoztak. A fák között a napfény sárgás csóvái megannyi kristályként ragyogtatták fel az utolsó esőcseppeket. Egy kanyar jobbra, egy kanyar balra és kitörő jókedv lett úrrá mindkettőnkön. Elkezdtünk szaladni a fák között, át egy tisztáson fel, fel, fel, előre és balra, balra. Egy dombtetőn lyukadtunk ki ami egy újabb tisztásra nézett. Oldalvást elsandítva a civilizáció nyilvánvaló jelei, óriási villanypásztorok terebélyesedtek a völgyben. Lentebb a domboldalon apró kockaházak sorakoztak szórakozott összevisszaságban. Remélvén, hogy találkozunk valakivel, aki el tudja magyarázni, vagy csak rávilágítani a túloldalból áradó vidámság eredetére teljes egyetértésben megindultunk a házak felé. Egy bal kéz felé eső ösvényen haladtunk lefelé, tele volt régi kövekkel és a kövek közötti csupaszságból hol szúrós giz-gazok, hol érdekes mintájú vadvirágok nőttek. „Itt is szárazság volt.” A sárgás föld olyan buzgón nyelte be a zápor maradékát, hogy a felső pár centin még csak sarasnak sem volt nevezhető a felpuhult réteg. A hepéken és hupákon át megérkeztünk az első házakhoz amik magányosan álltak a falu szélén. A rendetlenség itt is elemi rendezőerő volt. Egyik házikó jobbra teljesen elhanyagoltnak tűnt, míg az utána következő a pedantéria minden ékes jelével büszkélkedett. Szép egyenes sorokban elültetett palánták, gazmentes veteményes és persze a falusi giccs csimboraszója, kertitörpék. A törpék által elültetett félmosoly után határozott léptekkel baktattunk a göröngyös úton lefelé mígnem kellemes faszén illat kezdett el az orrunkon át felkúszni, hogy bucskázzon egy nagyot és sikerrel beindítsa a gyomorműködést. Éhes tekintettel kezdtük el követni az illat forrását a magányos épületek között. Egy nagyobb hétvégi ház felől jött a sütögetés szaga, a kertben egy piros autó állt és az eddigiekhez képest hihetelenül furcsa módon nem volt kerítés a telek körül. Egy idősebb, vadászruhába öltözött ember méretes vaslapon húsokat sütött, mellette felvágott zöldségek. Lépteink zajára nyugodtan megfordult és egy joviális mosollyal a következőket mondta „Üdv, már vártam magukat. Mindjárt kész az uzsonna, kérem üljenek le! Tudom, hogy a szivárvány másik oldaláról jöttek és lennének kérdéseik.” A meglepetést gyorsan átlépve helyet foglaltunk a kis nyersfa asztalnál. Az ember bőséggel szedett a zöldségekből, majd elkezdte módszeresen egy tálra szedegetni a húsokat. A pác, a fűszerek és a faszénillat kombinációja sikerrel indította el a jókedélyű falatozást. Emberünk félúton felkelt és néhány zöld műanyagpohárral és egy nagy kancsó limonádéval tért vissza, mindenkinek öntött a friss és hideg gyümölcsléből, majd hátradőlt, részéről szemmel láthatóan vége volt az uzsonnának. Udvariasan mi is az utolsó falatokat kezdtük el lapátolni, mialatt az úriember egy pipát és némi dohányt varázsolt elő az egyik zsebéből és nekiállt pipát tömni. Miután az utolsó falatot is leöblítettük a friss limonádéval az ember rágyújtott a pipájára és egy jóllakott óvodás kipihentségével belekezdett a mondókájába. „ Szóval én is a túloldalról jöttem, mint ti, csak van annak már vagy tíz éve. Tudjátok, ideát meg lehet érezni ha valaki amonnanról átjön. Olyan enyhe gyomorbizsergést érezni olyankor. Mióta itt vagyok, azóta ti vagytok a második csapat, akinek sikerült átlépnie a szivárvány alatt, úgyhogy mondhatjuk, hogy nem túl gyakori történés ez. Nem azért, mert bonyolult lenne, mint ez ti is nagyon jól tudjátok, csak valahogy odaát kevés embernek jut eszébe, hogy a szivárványon egyáltalán át is lehet lépni és hogy esetleg ott valami más lehet. Az előttetek lévő csapat három fős volt, csupa fantaszta, úgyhogy mihamarabb visszatessékeltem őket a túloldalra, mert nem volt semmi kedvem, hogy az itteni békés és nyugodt világot a nagyra törő álmaikkal felkavarják, vagy elvigyék a rossz irányba. Ti ellenben teljesen normálisnak tűntök. A tény, hogy itt ültök velem szemben komoly fantáziáról és felfedező kedvről  tesz tanúbizonyságot.  Odaát mindenki úgy gondolja, hogy a szivárvány csak egy természeti jelenség. A fény megtörik az esőcseppeken és egy színes spektrum rajzolódik ki. Ti, csakúgy mint én, azonban rájöttetek, hogy a szivárvány ennél több, egy kapu, ami egy másik helyre vezet, ám a kapun csak azok tudnak átlépni, akik tudják hogy az egy természeti jelenségnél több, át akarnak rajta lépni és kiváncsiak arra, hogy meg lehet-e ezt tenni. Ti ennek mind eleget tettetek és most itt vagytok. Gondolom észrevettétek, hogy valahogy minden más és szeretnétek tudni, hogy miért felszabadultabb és vidámabb itt minden, mint odaát. Valami azt súgja, az arcotokon kiülő mosolyon kívül, hogy már megérkezésetek első pillanatától kezdve ezen gondolkoztok. Mielőtt kifejtem nektek a különbség okát, el kell mondanom hogy kerültem ide. Odaát sikeres ember voltam, volt egy saját üzletem, ami nagyon jól ment és szerető család vett körbe, mégis végig éreztem, hogy hiába a sok küzdelem, szomorúság és öröm, valami hiányzik. A gyermekeim felnőttek és elkezdték a saját életüket és a feleségemmel ketten újrakezdtük. Csak ketten egy nagy házban, furcsa volt az egész, egészen addig úgy gondoltam, hogy minden tökéletes, de valahogy az évek alatt elfelejtettünk egymással beszélni,  inkább csak a problémákkal foglalkoztunk és elfelejtettük, hogy ki az a másik ember mellettünk, ketten lettünk egyedül. Nem kell nektek ecsetelnem, hogy a furcsa, nem idetartozás érzésemet ez csak még jobban erősítette. Így egy olyan nyári napon, mint a mai kiléptem a házból és elindultam sétálni. Gyanútlanul egy közeli rét felé vettem az irányt, onnan, pedig tovább a közeli erdőnek. A fáktól nem láttam, hogy gyülekeznek a felhők és zápor lesz, így a vízcseppek már az erdőben értek. Nem is foglalkoztam velük, hanem egy közeli tisztás felé vettem az irányt. Ahogy kiléptem a fák közül, a tisztáson a legszebb szivárvány láttam. Ott jöttem rám, hogy ez több, mint egy természeti jelenség és elkezdett furdalni a kérdés, hogy mi lehet a túloldalán. Ugyanúgy, ahogy ti is, átsétáltam, kiváncsiságtól fűtve. Azóta itt vagyok. Az első helyiek akikkel találkoztam valahogy érezték, hogy nem tartozok ide és meglepően gyorsan rájöttek, hogy nem vagyok idevalósi, sőt azt is kitalálták, hogy honnan jöhetek. Errefelé köztudott, hogy a szivárványon túl valami más van, ennek ellenére senki sem akar átmenni a túloldalra. Az itteni szivárvány fakó színei miatt tudják, hogy odaát minden szomorkásabb lehet, mint itt, sokkal kevesebb fantáziával és vidámsággal. Az első pár nap után vissza akartam menni és egyre jobban hiányzott a családom, de hiába vártam a szivárványt, nem jött. Így itt ragadtam, hosszas hetekre. Egyre levertebb és rosszabb kedvű lettem, a helyiek pedig csak tanácstalanul nézték, ahogy egyre rosszabb bőrbe kerülök, mígnem jött egy zápor és megérkezett a várva várt szivárvány, így a biztos tudattal, hogy haza tudok menni elkezdtem rohanni felé, de hiába próbáltam átmenni, nem tudtam. A zápor elpárolgott és a szivárvány is eltűnt én pedig a veszteség miatt teljes letargiába kerültem. A helyiek kitartóan ápoltak és próbáltak feldvidítani, életet lehelni belém, de nem tudtak, így az egyetlen itteni városból hívtak különböző nagytekitélyű orvosokat, akik tetőtől talpig megvizsgáltak, de a szomorúságon, bűntudaton és hiányérzeten kívül más bajt nem találtak nálam.   Egy pár hét után, miután rájöttek, hogy az „állapotom” nem ragályos, elvittek egy forráshoz, miután ittak belőle, nekem is mondták, hogy igyak belőle. Nem éreztem egyből a változást, minden ugyanolyannak tűnt, mígnem, hirtelen álmosság lett rajtam úrrá. Közvetlenül a forrás mellett álomra hajtottam a fejemet. Bármilyen furcsánk is hangozzék, álmomban megjelent az erdő és elmesélte, hogy itt kell maradnom, nem vesztettem el semmit, és azért nem tudok visszamenni, mert egyedül vagyok, egyedül, tele bűntudattal és mert odaát már mindent befejeztem. Amikor felébredtem, elmúlt a bűntudatom és csökkent a szomorúságom is. Elkezdtem elfogadni a helyzetet, hogy itt maradok és új életet kezdtem. A hosszas évek alatt rendszeresen elmentem a forráshoz, hogy beszélhessek az erdővel aki egyre újabb és újabb tanácsokkal látott el és segített megismerni önmagamat is. Az előző csapat érkezéséről is ő szólt, csakúgy, mint a tietekéről. Ő mondta, hol kell titeket várni és azt hogy vissza kell kísérnem az előző társaságot, csakúgy, mint titeket is. Az itteni világ azért más és felszabadultabb, mert a fantáziánkat és a felfedező kedvünket a környezetünknek, a körülöttünk lévő apró dolgoknak szenteljük és mert bármikor tudunk beszélni minden élővel egyszerre, mielőtt megkérdenétek, igen,  a forráson keresztül, így a döntéseink hatásait előre mérlegelni tudjuk. Az előző társaság, akit visszakísértem, képtelen lett volna odafigyelni tettei következményére, titeket pedig, egy boldog, szeleburdi élet és sok kaland vár a túloldalon, nem tudnátok az itteni nyugalommal mit kezdeni, úgyhogy nem maradhattok. Ezen felül az sem előzőek sem ti nem vagytok egyedül. Ide a túloldalról csak egyedül lehet jönni. Tudom, hogy érzitek, hogy igazam van, úgyhogy menjünk is, mert mindjárt esni fog.”  Felkeltünk az asztal mellől és érezvén az ember szavainak súlyát, követtük vissza a domb felé a csepergő esőben. A házakat elhagyva az ösvény előtt pedig megláttuk a legszebb szivárványt valaha. Azonnal tudtuk mit kell tenni. Így hát kézenfogtuk egymást  és átléptünk a szivárvány alatt, a túloldalon is ugyanaz  a nedves földszag  és szakadozó felhők fogadtak...

 

 

Kilenc - Hideg

2012.01.31. 18:29 | balfaszcsaszar | Szólj hozzá!

Valami iszonytatoan hideg van. Minusz serafutty es meg sokkal tobb, ekezet meg mindig nincs, mert lehet h ennyi idore nem is kell. Hosszuak a napok, bemelegites a masik idozonakhoz, pont tokeletes, mert csak picikekkel kezdek. Egy ora ide v oda, eleg konnyed. Hala a visszafelenek konnyen borul a napirend es a maniakus korankeles kezd vegkepp beallni. Probalok felzarkozni a karacsony elotti tortenethez, de eleg nehez visszternem a regi formamba. A sok ingyen kaja eleg komoly csabero es tenyleg de tenyleg lehet jokat enni. Az is eleg hihetetlen, hogy olyan korulmenyek kozott nyomulok, ami otthon messze out of scope. Kozben vegig meg mindig Slint porog a fejemben. Odatettek, rendesen a sracok. Marci lehet rossz velemennyel van eziranyu zenei erdeklodesemnek, dehat en sem vagyok egy feltetlen trash metal rajongo.

Jobb, mint egy evvel ezelott volt, nem sokkal, de valamivel. Az anyagi helyzetem meg mindig husba markolo es a regi szarok oriasi jeghegykent tornyosulnak elottem. A halogatas es tutyi-mutyizas mindig meghozza az eredemenyet... Remelem szombatra kicsit fittebb leszek. Mennem kell mandalaekhoz, ha mar a multkor a taknyot fekudtem ki. Vele almodtam, ez valamifele jungi tortenet. Azt almodtam, hogy bulizni mentunk es annyira izgultam mint tini koromban es os is, sot o meginkabb. Remelem nem csak en kombinalom tul a dolgot. Majd ha vege az utazasosdinak, akkor mindenkeppen utanajarok. Tudnom kell, hogy vajon tenyleg annyira elidegenedtem az emberekrol h mindenfeleket fantazialok, vagy a kis csapjaim tenyleg veszik meg a mindenfele adasokat. Vele almodtam es vegre jo volt, pihentek a remalmok es kedelyes nyalcseppel a parnamon ebredtem. Ennek az utazosdinak hideg helyre es jobbara nem tul szorakoztato nepekkel egyetlen elonye van. A kis ordogi koreimbol kicsit kirobbanok vegre. Szombaton megyek, remelem nem fogok megint osszeomlani a kb semmitol :D

 

Addig is

 

 

Nyolc - Lehet

2011.10.23. 10:15 | balfaszcsaszar | Szólj hozzá!

Lehet hogy ma azért mégsem fog olyan komolyan esni az eső, talán megúszható a komoly hüsi. Október vége, hűvös és taknyos időnek kell lennie. Lehet ezt a fentiek is tudják és mindent megtesznek a depressziós idő érdekében. Lehet és talán nem lesz annyira depressziós az ehavi idő. Túl sok szaron mentem már át ahhoz hogy csak úgy depresszióba essek. Lehet az időjárás sem fog ki. Lehet végre megcsillan a felhők alja is. Majd a laza tüntizés némi harci kedvet tesz belém amit a végén kedvenc, békés hobbimmal fogok annulálni. Lehet visszatér aminek vissza kell, lehet minden a helyére kerül.

Hét - Mert

2011.08.05. 21:04 | balfaszcsaszar | Szólj hozzá!

Mert reggel hétkor már a délutánra teljesen eltespedő hónaljszag bujkált a Király utca szar- és dohszagú kapualjai mentén miközben a szokásos trolibusz felé tartottam. Mert trolibusszal közlekedni maga az anarchizmus, rázós, késik, siet, büdös és hirtelen fékez. Mert a metrón emberszag vár a szokásos csatorna-McDonald's buké mellé. Mert a pékséges néni mindig morcos. Mert senki sem volt a bolond-bolygón. Mert dolgoztam is, mert éhes is voltam és mert a hét szerencsés szám.

Hatodik - Soha többet

2011.07.04. 20:35 | balfaszcsaszar | Szólj hozzá!

A soha és a soha többet unalomig ismételt szavak ezek.

Én többet nem, de tényleg! Úgy rohadjak meg!

Hát a lófaszt nem :D

Ötödik - Ezer

2011.06.30. 19:14 | balfaszcsaszar | Szólj hozzá!

Ezer nagyon szeretlek, ezer nagyon utállak

Ezer nagyon szar minden, ezer nagyon elég már

Ezer nagyon büntetnek, ezer nagyon jogosan

Ezer nagyon üres itt, ezer nagyon túlzás ez

Ezer nagyon nincs miért, ezer nagyon azért is

Ezer nagyon végtelen, ezer nagyon hányinger

Ezer nagyon bolond lesz, ezer nagyon nem értem

 

Címkék: ezer

Negyedik - Halogatás

2011.06.27. 11:39 | balfaszcsaszar | Szólj hozzá!

Rettentő lassan pörögnek a dolgok. Azt reméltem tavaly ilyenkor, hogy ekkorra már millió és egy dolgon túl leszek. Sajnos nem. A halogatás mindenképpen sokat játszott. Reméltem, hogy hirtelen majd valami csodálatos és pozitív dolog fog történni. Nem, soha egyetlen egyszer sem történt semmi ilyesmi. Sem nagyobb sem kisebb pozitívumok, csak a baj és a baj hátán baj. Minden döntést halogattam, ameddig csak lehet és amíg már tényleg muszáj volt a-t vagy b-t mondani. A psziché kényes egy eszköz, sajnos az önvédelmi reflexeim nem hagyták, hogy tegyek a dolgok ellen. Van úgy, hogy bizonyos problémákkal nem szabad foglalkozni, ha úgy teszünk mintha nem lennének, akkor addig is tagadjuk a létüket és nem forgunk feleslegesen olyan problémákon rágcsálódni, amikkel az adott helyzetben nem tudunk mit tenni. Tele voltam és vagyok ilyenekkel, ezért mindig akad egy-egy dolog amiről nem veszek tudomást. A baj ezzel a mentalitással, hogy a halasztott szembenézés mindig újabb bajokat generál és egyre nehezebb az eredeti formájában szembenézni a gebasszal.A végén már nem is lehet. A halogatásom anyagi és lelki poklok újabb bugyrait tárta fel előttem. A pozitív aspektusa, hogy legalább mentálisan úgy-ahogy egészséges vagyok., ellentételezésként, visszavonhatatlanul tönkre ment sok minden. Visszanéztem a tavaly készült tennivalóim listáját. Érdekes módon nagyban átalakult halogatással együtt is. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem. Egyszer majd kiderül, vagy leginkább soha.

Harmadik - Cica

2011.02.22. 20:30 | balfaszcsaszar | Szólj hozzá!

Cica jó, cica nagyon jó. Mindannyiszor hazaérek és valaki szeretettel és követelőzve vár otthon, ez jó. A macskapisi nem jó. Egy kicsit vénasszonyos a dolog, tudom, de ennek ellenére jó érzés. Neki tutira fontos vagyok, láthatóan és kézzel foghatóan. Hála az égnek én pont azon kevés emberek egyike vagyok, aki sok embernek fontos. Ezt cica csak erősíti. Nem tudom mivel érdemeltem ki, vagy mit tettem, de sokan aggódnak értem. Sajnos, sokszor jogosan. Az a sok szar amin átestem a közel egy évben már-már egy brazil szappanoperához hasonlítható. Cica beköltözése hozzám a szappanopera egyik al-epizódja volt. Muszáj volt, ugyanúgy mint sok minden mást is muszáj volt. Annak ellenére, hogy alig vagyok itthon és ha itthon vagyok sem rázom a mister seggét ő kitart mellettem. Kicsit genya a dolog, mert alapvetően nem sok lehetősége és választása lehet. 4 lábbal és hosszú szőrrel nem jár túl sok választási, vagy szavazati jog illetve a lakás elhagyása is kissé necces. Most is itt dorombol a lábamnál és várja, hogy vakargassam a füle tövét, ami helyett én inkább irkálok. Ez a lelkiismeret kérdés egy kissé megmételyezi a kapcsolatunkat, mert tudom, hogy nem vagyok jó gazda. Sajnos sötét kis világom cifra bugyraiban süppedezek egész nap és próbálok megoldásokat találni a megoldhatatlannak tűnő dolgokra, emellett fejben számolom, hogy van-e elég macskaalom vagy macskakaja :D

Második - Ördögi körösködés

2011.02.18. 19:26 | balfaszcsaszar | Szólj hozzá!

Az van, hogy néha az ember belepottyan különböző ördögi körökbe. Ez az élet velejárója sajnos. Informatikai terminus technicusszal élve egy amolyan végtelen ciklus, ami mindig újrakezdi önmagát. Ez nem feltétlenül baj, egészen addig, ameddig csak egyetlen ilyennel találjuk magunkat szemben. Sajnos, a dolog örvény jellege miatt és esetleges lassúságból, vagy fel nem ismerésből egy ilyen kis ördögi kör számos újabbat generálhat. Egy nagy pedig számos kicsit. Mivel egy folyamatosan kavargó, önmagába visszatérő dologról van szó ezért bármelyik esetben is újabb és újabb kis gonosz körök születhetnek, tovább táplálva az örvényt Benne ülve, elszenvedve megoldhatatlannak tűnnek és csak a velük való foglalkozás is önmagában egy újabb ördögi körnek tűnhet. Ez, egy jó barátom szavaival élve egyfajta langyos pocsolyát generál. Körbenézek, belenézek magamba és ezeket az ördögi köröket látom minden apróságban. A kérdés, ami rettentően zavar, hogy miért vannak körülöttem-bennem, ezek az örvények. Ez egy olyan dolog volt, amit rettentő hosszú tépelődéssel, önmarcangolással és önutálattal váltott arctépés után tudtam csak magamnak megválaszolni. Vannak olyan helyzetek, amik ránk pottyannak, esetleg csak egy kicsi részben, de aktívan alakítjuk úgy, hogy a nagyobbik fele teljesen kezünkön kívül esik amikkel nem tudunk mit tenni, tehetetlenek vagyunk velük szemben. A tehetetlenség, ez a közös pontjuk és a mindent átható erejük, az a lassú sompolygás, amivel szinte minden kis résen elkezdik befúrni magukat. A következő kérdés, amivel szembe kellett néznem a szorongásaim enyhítése végett, hogy vajon mi lehet a megoldás. Az igazi tökéletes receptet még nem találtam meg, de azt hiszem közel vagyok hozzá. Az egyik fontos tényező az eltávolítás. Meg kell próbálni, minden izomszálat megfeszítve, de minél távolabb kerülni a gonosz kis törpéktől. Ezzel párhuzamosan, amint bekerülök egy újabb spirálba igyekszem nem a szokásos gondolatmenetet folytatni, hanem megtalálni azt a valamit, ami miatt újra a javíthatatlan mederbe kerültek a gondolataim. Mindig van valamiféle minta ezekben a dolgokban.... Sajnos saját démonaim ellen még nem tudok teljes mellszélességgel harcba szállni, de alakul, mint púpos gyerek a prés alatt. Ami még segíteni szokott, az az, hogyha valakivel tudok beszélni róluk. Minden bizonnyal már sok embert a sírba kergettem ezzel, de lévén, hogy extrovertált vagyok ez a kiengedő szelep nálam mindig és mindenre kiválóan működött eddig. Kinek, hogy. A téma pszichopatológiája elég szépen benne van a képben.

 

 

Első - Rendőrösködés

2011.02.16. 20:49 | balfaszcsaszar | Szólj hozzá!

Azt hiszem, hogy ez a kis magyar valóságnak egy teljesen megfelelő bejegyzés lesz, ha nem, akkor kezdetnek teljesen tökéletes. A mi kis valóságunk nem is áll másból, mint siránkozásból és irigykedésből és a kicsi ámde kéz-meleg, szaros pocsolyánkban való lubickolásból. És ebben lesz siránkozás is meg tehetetlenkedés is. Ott kezdődött, hogy december 31-ről január 1-re szépen betörtek hozzánk mindenféle nem túl kedves emberek és rengeteg kp-t elvittek. A pénz különböző adósságok rendezésére kellett volna. Mivel éppen szilveszteri buli volt, ezért elég saturészegen érkeztem helyszinre olyan reggel hat óra tájban. A kép ami fogadott elég komoly idegi sokkot okozott úgy hirtelenjében, kp sehol és még sok sok apróság sehol. No para, mert kedvenc lakótársam kihivta a rend éber őreit. Előfutárként két ifjabb úriembet kaptunk egy óra elmúltával, akik miután felvették az adatokat, közölték, hogy akkor nyugodtan lefekhetünk aludni, mert a helyszinelő kollégák majd egyszer csak jönnek. Némi bónusz pálinka és megfelelő mennyiségű kurvaanyád elzsolozmázása után bele is estem az ágyba. Reggel - inkább délben -  szaharaszájjal arra ébredtem hogy valaki ordibál. Ez volt a helyszínelő urak megérkeztének jele. Úgy ahogy voltam, cefreszagúan. véreres szemekkel ki is mentem e lármára. A balfékek azt az ajtót pécézték ki, ami elé kettő kerékpár volt letámasztva és odalakatolva, így pár perc kézitusa után sikerrel beljebb is tudtam őket tessékelni. A jólelkű urak - nem, nem CSI semmi kikent-kifent maca - azzal kezdték, hogy lepengettek mint a véres szart, hogy "Mit képzelünk, hogy alszunk, ha ők jönnek" meg "Mi az, hogy nem vesszük fel a telefont, ha hívnak" és "40 kilométer autózás egy helyszín miatt, példátlan". Oldal-bajszszőrként: engem, a sértettet egyszer sem hiítak, remélem tiszta, hogy a kollégáik mondták, hogy visszafekhetünk, ld. fentebb és kb. 5 perc sétára van az aktuális jard. Nyúlbélaként csak a kettes pontot olvastam be, betudható ez a rettentő magas véralkoholszintemnek is és az alapvető magas fokú szociabilitásomnak. Az urak déltől olyan este 5 fél 6-ig tettek-vettek, majd távoztak, mondván, hogy a papiíokat majd postán küldik, meg h keresni fognak. Remélem tiszta, hogy ez több, mint 2 hónapja volt. Közben bejelentkezett a biztosítós arc, akinek kellenének a papírok. Legkedvesebb főbérlőm, gondolta kezébe veszi a gyeplőt és bement érte, ámde közölték, hogy kipi-kopp, azt csak a sértett veheti át. Lényeg a lényeg, mivel dolgoztam, hogy adót és implicite a rend éber és kedves őreit bérezzem nem volt rá érkezésem, hogy besétáljak a yardra ügyfélfogadási időben - reggel 8 és du 4 között. Gondotam, mivel a 21. században vagyunk, 1-2 telefon és sitty-sutty meglesz az a jegyzőkönyv másolat. Az 1-2 erősen 10 felé csúszott és sajnos az ügyet intéző buzgó közszolga véletlenül se került telefonközelbe. Hála túlburjánzó bürokráciánknak, mindenféle iktatószámokkal, referenciaszámokkal és mellékekkel lettem gazdagabb. Lévén, hogy kedden ráértem, gondoltam, akkor majd személyesen. Bemegyek és meglesznek a papperok ripsz-ropsz. A rend éber recepciósa hosszas telefonálgatás után megtalálta a felelős embert, aki közölte, hogy tanusitja, hogy a főbérlőmnek átadta a dokumentek másoltatát. Mint kiderült a főbérlőmnél ilyen nincs. Szolgálunk és védünk eherehehehh. Ügyfélszolgálatból egyes ülj, le! Ezen felül én érezzem magam szarul, mert kellenek azok a kurva papírok???? Meg egyáltalán? A csecse az egészben, hogy a helyszínelő kollégáknak kutyakötelességük lett volna egy példányt itthagyni a helyszíni szemléből - törvényi kötelesség.

Címkék: bürokrácia balfasz rendőrösködés

süti beállítások módosítása