Az van, hogy néha az ember belepottyan különböző ördögi körökbe. Ez az élet velejárója sajnos. Informatikai terminus technicusszal élve egy amolyan végtelen ciklus, ami mindig újrakezdi önmagát. Ez nem feltétlenül baj, egészen addig, ameddig csak egyetlen ilyennel találjuk magunkat szemben. Sajnos, a dolog örvény jellege miatt és esetleges lassúságból, vagy fel nem ismerésből egy ilyen kis ördögi kör számos újabbat generálhat. Egy nagy pedig számos kicsit. Mivel egy folyamatosan kavargó, önmagába visszatérő dologról van szó ezért bármelyik esetben is újabb és újabb kis gonosz körök születhetnek, tovább táplálva az örvényt Benne ülve, elszenvedve megoldhatatlannak tűnnek és csak a velük való foglalkozás is önmagában egy újabb ördögi körnek tűnhet. Ez, egy jó barátom szavaival élve egyfajta langyos pocsolyát generál. Körbenézek, belenézek magamba és ezeket az ördögi köröket látom minden apróságban. A kérdés, ami rettentően zavar, hogy miért vannak körülöttem-bennem, ezek az örvények. Ez egy olyan dolog volt, amit rettentő hosszú tépelődéssel, önmarcangolással és önutálattal váltott arctépés után tudtam csak magamnak megválaszolni. Vannak olyan helyzetek, amik ránk pottyannak, esetleg csak egy kicsi részben, de aktívan alakítjuk úgy, hogy a nagyobbik fele teljesen kezünkön kívül esik amikkel nem tudunk mit tenni, tehetetlenek vagyunk velük szemben. A tehetetlenség, ez a közös pontjuk és a mindent átható erejük, az a lassú sompolygás, amivel szinte minden kis résen elkezdik befúrni magukat. A következő kérdés, amivel szembe kellett néznem a szorongásaim enyhítése végett, hogy vajon mi lehet a megoldás. Az igazi tökéletes receptet még nem találtam meg, de azt hiszem közel vagyok hozzá. Az egyik fontos tényező az eltávolítás. Meg kell próbálni, minden izomszálat megfeszítve, de minél távolabb kerülni a gonosz kis törpéktől. Ezzel párhuzamosan, amint bekerülök egy újabb spirálba igyekszem nem a szokásos gondolatmenetet folytatni, hanem megtalálni azt a valamit, ami miatt újra a javíthatatlan mederbe kerültek a gondolataim. Mindig van valamiféle minta ezekben a dolgokban.... Sajnos saját démonaim ellen még nem tudok teljes mellszélességgel harcba szállni, de alakul, mint púpos gyerek a prés alatt. Ami még segíteni szokott, az az, hogyha valakivel tudok beszélni róluk. Minden bizonnyal már sok embert a sírba kergettem ezzel, de lévén, hogy extrovertált vagyok ez a kiengedő szelep nálam mindig és mindenre kiválóan működött eddig. Kinek, hogy. A téma pszichopatológiája elég szépen benne van a képben.
